A szemem elé került ez az Open Society Foundations készítette riport az aktuális görög helyzetről. A cikk törzse egy hatperces videó, amiben különböző helyi és külföldi, az alapítványhoz kötődő arcok szólalnak meg, magyarázzák és értékelik az állapotokat. Ennek a videónak a narratíváját szeretném most boncolgatni. A célom ezzel az, hogy bemutassam, miként segíti az OSF, és hasonló non-profit civil szervezetek, agytrösztök, és az ezekhez kapcsolódó közösségek a hatalmi viszonyok konzerválását, hogyan akadályozzák (a valóságmagyarázataikon és megoldási javaslataikon keresztül), hogy tényleges és tartós megoldásokon gondolkodjanak a szociális és emberi jogokkal foglalkozó emberek világszerte.

Kezdődjön a múvi. Már a videó címe is nagyon beszédes: „George Soros: Hope can overcome hate in Greece” – tehát Görögország nagy problémáját (az ő olvasatukban a nyitott társadalom meggyengülésének problémáját) ezzel az ellentétpárral írják le: „remény” viaskodik a „gyűlölettel.” A videó azzal kezdődik, hogy egy párás szemű zakós ember (az Open Society Initiative for Europe igazgatója, nem görög, katalán) tapintható aggódással magyarázza a kamerának, hogy egy „nagyon funkcionális” társadalom milyen gyorsan milyen nagyon veszélyessé tud válni krízis esetén. (A kitartott fenyegető hangszínű dallammal a háttérben máris zombi-apokalipszises filmben érezzük magunkat.) Példaként felemlegeti a durvuló etnikai alapú erőszakot (bárkit megverhetnek az utcán a bőrszíne miatt). A következő arc, egy görög újságíró rákontrázik, hogy igen, és ez egy betegség, ami könnyen Nyugat-Európára terjedhet. Továbbá a szólásszabadságot félti, meg a demokratikus értékeket. A válság misztifikálása, érthetetlen katasztrófaként beállítása az első harminc másodpercben meg van alapozva. Az OSF főigazgatója veszi át a szót (amerikai), aki mond pár semmitmondó tételt a bezárkózó emberekről és félelemről, majd megjelenik a katasztrófafilm amerikaielnök-karaktere is, egy igen rozzant állapotban lévő Soros György, aki összefüggéstelenül motyog valamit a passzív többségről. A veszély és terror hangjain kúszó zene felerősödik, majd elhallgat, a kép sötétre vált.

Ekkor bukkan fel egy hivatalos szakértő okosember kockázatitőke-befektető (tőzsdei szerencsejátékos), aki további ijesztgetős klimpírozások alatt elmagyarázza, hogy a válság esetében vannak lokális hatások és globális hatások. Görögország gazdasága pedig nagyon érzékeny volt a krízis okozta pénzügyi ingadozásokra. Ezzel gyakorlatilag azt akarja mondani, hogy Görögország magának köszönheti a bajt, mert nem készült fel eléggé a „financiális fluktuáció” természeti csapására. Mert ugye az ilyeneknek nincs okozója, egy személytelen, irányíthatatlan folyamat. Amikor például Soros György beshortolta a fontot (egymilliárd fontnyi haszonra szert téve), az is valami megfoghatatlan és megérthetetlen jelenség volt. A thrillerekben oly fontos bizonytalanság és feszültség fokozódik a filmben.

Üdv, hallott már az Utolsó Válság Egyházáról és a tanításainkról?

Együttérző brit pofa a plánban, a Guardian európai szerkesztője. Rosszallóan meséli, hogyan folyt be Görögországba az „olcsó pénz” a kétezres évek elején, amit a görögök nem érdemeltek meg a gazdasági teljesítményük alapján, a görögök felelőtlenek voltak. Persze az nem kerül említésre, hogy ennek a hitelfelvételnek és költekezésnek a menedzselői nem a mezei Agropopulosok voltak, hanem a politikai elit, akik üzelmeiket a végsőkig takargatták a nyilvánosság előtt. De persze az a szomorú konklúzió (amit a brit férfi levon), hogy nincs más megoldás, mint a megszorítás. Mert az elit felelőtlenségeit csakis úgy lehet helyrehozni, ha a népen húzzuk meg az övet. Itt bizony hitelezők állnak hitelesekkel szemben – és a hitelt meg kell fizetni!

Ebből az ok nélküli, megmagyarázhatatlan, törvényszerű – de persze nagyon szomorú helyzetből származik a mi zombiapokalipszisunk, folytatódik a történet. Meggyengül a jólét, a szociális háló, a munkanélküliség az egekben, az öngyilkosságok száma növekszik, az emberek nem tudják ellátni a környezetüket, gyermekeiket, az időseket. (Ezt a szociális hét csapást már görögök magyarázzák.) És a végére a legdurvább, amin koppan a crescendo: a felbukkanó amerikai aktivista és diplomata (aki egy görögországi think tanknek dolgozik) benyögi, hogy az emberek a stressz nyomása alatt bűnbakokat keresnek!

A következő felsorolásban minden a „bűnbakkeresés”, „kifogáskeresés” összefolyó homályos pacájába mosódik: etnikai alapú erőszak, „gazdasági populizmus”, az EU mainstream politikai irányvonalától való eltávolodás, sőt, az az érthetetlen jelenség is, hogy az emberek megutálják a politikusokat, és büntetni akarják őket A zombifilm narratívájában az egyértelmű fő ellenség a címben is említett „gyűlölet” hordozói. Azok, akik elkapják a betegséget. Ők a lázadók, válogatás és különbségtétel nélkül. Akik megkérdőjelezik a helyi és a regionális hatalmi viszonyokat, akik a gazdasági rendszert kritizálják, egyenértékűek az utcán egyiptomiakat agyonverő banditákkal. Milyen sajnálatos, hogy terjed ez a zombikór – keseregnek.

Na de mit lehet ezzel tenni, a katasztrófával, az átoksújtotta pusztasággal, amin ráadásul a náci zombik is rajzanak? Elmondják. Új emberekhez kell nyúlni, akik hajlandóak tenni valamit a dolgok javításának érdekében, a szolidaritás intézményét „kis tettekkel” erősíteni, és „civil tőkét” mobilizálni, vagy egyenesen feltalálni azt! (Előállítani a semmiből.) Elhangzik az a mondat, hogy a válság egy lehetőség arra, hogy a fiatalok igazán tehessenek valamit. És felbukkan az önkéntesség gatyábaszarásig gyönyörködtető intézménye, melynek lényege az (mondja boldog félmosollyal egy nő), hogy „a közösség segíti a közösséget, anélkül, hogy kérne bármit.” Következő: „a szomszédsággal kitaláljuk a magunk megoldásait, helyileg kihúzzuk magunkat a mocsárból, és remélhetőleg ez másokat is inspirálunk erre.” „Most, ebben a helyzetben már jobban értik az emberek, hogy mi az a szolidaritás.” Ezeket mind a görög civilek mesélik, viszont a szuper megoldási stratégia szintézisét megint a hivatalos kockázatitőke-kufárunk tálalja: amíg minimális stabilitás van, amíg minimális szabadság van, és adottak minimális források(!), addig reménykedni kell, és a növekedésen kell dolgozni, mert ha növekedik a gazdaság, az azt jelenti, hogy újra feltaláltad magad, és sikeres lehetsz!

hónap végén már várható a növekedés

Na ez aztán igazán gyönyörű terv. A probléma megoldásának kiindulópontja, hogy a problémát nem lehet megérteni, sőt, megkérdőjelezni sem lehet a rendszert, amelyben ez lezajlott, bármiféle erről szóló deviáns ugrabugrálás betegség. A következő lépés az, hogy a rendelkezésre álló javak aktuális elosztási rendszerén nem változtatva, helyi szinten kezeljünk mindent. Tök mindegy, hogy kinek mennyi forrás áll a rendelkezésére, honnan áramoltak hova a javak, a tőke, te, átlaggörög, állíts elő a semmiből „civil tőkét”, és végezd el azt a feladatot, amiről eddig úgy tartottuk, hogy a közös felelősségünk lenne (persze emellett azért fizess adót is, amiből nem fogjuk finanszírozni a kórházakat és iskolákat, nem fizetünk nyugdíjat, mert olyan ügyesen feltaláljátok magatokat ott helyben). A közösség megoldja, és büszkén nem kér semmit! Ez az önkéntesség lényege – dolgozz, ha egyáltalán van munkád, szerezz profitot valaki másnak, fizesd be az adódat, ami német bankokba vándorol, és szabadidődben oldj meg mindent magadnak! A videóban bemutatott szolidaritás-értelmezés szintén ezt a csodálatos megoldást hivatott olajozni – mi, szar helyzetben lévők osszuk meg a maradék kis javainkat. A demokrácia meg emellett nagyon fontos, amit úgy kell értelmezni, hogy szabadság, népakarat, meg közös döntéshozás, meg ilyenek, az nincsen nagyon benne. De jól hangzik mondani néha. És emellett „még a rossz állapotok helyzetében is reménykedni kell,” hogy ha elég durván teperünk, akkor majd valamikor a jövőben jobb lehet a helyzet, és sikeresek lehetünk mi is. „Reménykedj,” ne „gyűlölködj”! (És nem mocorog egyáltalán a gondolat, hogy a gyűlölet, a tömeges frusztráció és a burjánzó erőszak, többek között a rasszizmus pont ebből az arrogáns és ignoráns elvárásból származik.) Csak nehogy véletlenül megkérdőjelezzük, hogy ki milyen és mennyire egyenlőtlen feltételek mellett indul eme ambíciózus projektben Görögországban, Európában és a világban.

vigyázz, kész, reménykedj!

És milyen szerepet, felelősséget vállalnak ebben azok a felsőbb osztályokhoz tartozó nyugat-európaiak, amerikaiak, akik a jólétük biztos tudatában szánakozva, de eltávolodva elemzik a szegény kis görögök slamasztikáját? Az OSF főigazgatójának szavaival: „A problémák Görögországban [jellegzetes] görög problémák.” (Értsd: az ő bajuk, nekünk aztán semmi felelősségünk nincs azok létrejöttében.) Mondatának második fele az, hogy a megoldás több aspektusa az Európai Unióban rejlik (ami pusztán felebaráti szeretetből és adakozási jószándékból kell, hogy segítsen), és ezt még a következő pár ember boncolgatja, hogy nem csak pénz, kell, hanem „támogatás, a demokráciáért”, meg „jó emberek”, bármit is jelentsen ez. A megintcsak ingatag lábakon álló angol mondattöredékeivel a jótékony Soros úr koronázza meg a zombis thrillert: „nyitott társadalom, az kéne legyen, hogy ellátjuk a kevésbé szerencséseket.” A kevésbé szerencséseket. Akiket a sors különös fordulata ide helyezett, azokat a „jó emberek” tutujgassák, ez a helyes hozzáállás. 

A szerencsések meg addig visszatérnek játszani a tőzsdére, találkozunk a következő válságnál.