Szerettem volna írni egy átgondolt, alaposan kidolgozott sorozatot azokról az egyenlőtlenségekről, amelyek a magyar oktatási rendszerben léteznek. Komótosan annál kezdtem volna, hogy a magyar társadalomban ki kap diplomát, hogyan jut el odáig, aztán áttértem volna arra, hogy milyen költségei vannak a képzésnek, mitől függ, hogy milyen érettségi-eredménye lesz az embernek, és milyen szerepe van ebben az államnak, a privát szektornak, kik a haszonélvezői és kik kerülnek hátrányba ebben a rendszerben. Pont valami frappáns néven gondolkoztam, és szorgalmasan gyűjtögettem a gondolatokat és linkeket ehhez a sorozathoz, amikor szemem elé ugrott ez a cikk. Hangos csatakiáltással kapom a pofámba, hogy a szovjet vagy egyenesen észak-koreai Fidesz megszünteti a magyar nyelvoktatást, és itt az apokalipszis. Erre meg má’ csak azt mondom, hogy faszom. Álljunk már meg egy percre. (Ez esetben több percre, türelmet kérek a hosszú poszthoz.)
Szóval előrébb hozom ezt a későbbre tervezett résztémát. Beszéljünk a nyelvoktatásról. De ne a Cink-narratívánál kezdjük, mert kimdzsongil-tacepaok alatt nem lehet értelmesen beszélgetni. A Vastagbőr-narratívánál se, mert hasonlóan korlátolt.
Kezdjük valahol a rendszerváltás környékén. Nagy kataklizma, oroszok ki, orosz nyelv ki, nyugat be, angol és német be. A friss és ropogós Harmadik Magyar Köztársaság valahogy meg kéne szervezze azt, hogy minden iskolában legyen az országunk által preferált új hatalmi centrumban használatos igazgatási, diplomáciai és összekötő nyelveket oktató tanítómester, aki a nebulók fejébe veri a tudást. Erre több okot is fel lehet soroltatni, én itt most szeretnék a saját megfontolásomnál maradni: a nyelv tudása azért fontos, amiért bármely más tudás: erőt jelent és képességet. Az idegen nyelveket beszélő embert nehezebb átverni, könnyebben érvényesül, több munkalehetőség közül választhat, többféle információs forrás közül választhat, mint az egy nyelven beszélők, és ezek által jobb életkörülményeket képes alakítani magának, környezetének. Ezért szükséges tehát, hogy minél több ember jusson a nyelvtanulás lehetőségéhez (ugyanúgy, mint a tanulás lehetőségéhez általában).
Az új rendszer elitjei viszont nem voltak éppen Prométheusz-szinten. A kilencvenes évek elejéről ugyanolyan történetek származnak, mint ötven évvel azelőttről: az oroszt/angolt sebtiben betanuló tanár csak egy fejezettel jár a diákjai előtt. A helyzet nem is nagyon javult, hiába telt az idő, hiába jöttek a nép érdekét képviselő szocialisták, az egyenlő esélyeket lobogtató liberálisok, vagy a polgári nemzeti jobboldal. Megjelentek ugyan a tanár-csere-programok, jöttek idegen nyelvi lektorok, továbbképzések, interaktív tankönyvek és egyéb segédanyagok, de ezek az iskolák hierarchiája szerint oszlottak el: a budapesti elit gimi sok ilyenre tett szert, a megyeszékhelyi gimi kevesebbre, meg döcögősebben használta őket, a kisvárosi/külvárosi általános iskolába meg már semmi nem jutott belőle. (Refrén: csak úgy, mint a legtöbb tantárgy esetében.)
Ezzel szemben a legtöbb helyen azért voltak viszonylag jómódú, biztos státuszú családok, akik szerették volna, ha csemetéik normális nyelvoktatásban részesülnek, ráadásul az érettséginél, egyetemi felvételinél beszámított nyelvvizsgapontok fontos előnyt jelentettek/jelentenek. Amire pedig van kereslet, arra lesz kínálat. Elterjedt a magánoktatás intézménye, megjelentek a nyelviskolák, és hamarosan önmagában is jelentős ágazattá nőtte ez ki magát. Az új rendszer: a tanítónéni az iskolában nem tanít semmit, magánórában pedig jó pénzért elmagyaráz mindent türelmesen és alaposan. (Már ha a tanítónéni maga tud egyáltalán valamit, mert ez természetesen nem követelmény a suliban.) A tanítónéni így nem lesz érdekelt abban, hogy az állami iskolában rendes oktatás folyjon. A nyelviskola sem lesz érdekelt ebben. A fizetős tanuló és családja sem lesz érdekelt ebben, mert ő megveszi a nyelvvizsgáját (nyelvtudás nem lényeges, nem számít), ami versenyelőnyt jelent neki az érettséginél a többi diákhoz képest, erről pedig nem szeretne lemondani, pláne, hogy fizetett érte. A „nyelvvizsga nem egyenlő nyelvtudás” tételről is hallhatunk elég történetet, ha nyitott füllel járunk a világban: a vizsgaközpont wc-jében másolják a lovári nyelvvizsgát, bemagolják a feladatsort, vagy csak szimplán és egyszerűen lefizetik a nyelviskolát. Vagy egyenesen a nyelviskola szervezi a korrupciós bizniszt. Jussanak eszünkbe az időről-időre médiát is megütő nyelvvizsga-botrányok, melyek gazdag aranyifjakról és politikus-csemetékről, esetleg felülről megtámasztott káderekről szólnak. A nyelvoktatásban tehát a piac szabályai érvényesülnek: az egyik oldalon a diákok versenyeznek a minél jobb pontok eléréséért, hogy egyetemre mehessenek, ami diplomát gyümölcsözik, ami később versenyelőnyt jelent nekik a munkaerőpiacon, a másik oldalon pedig az iskolák és magántanárok versenyeznek a diákokért, igyekeznek minél több pénzt kicsikarni belőlük, és az állami oktatást lehetőleg alacsony minőségi szinten tartani. (Erre különösen a magántanár „mikrovállalkozók” alkalmasak, akik fő állásban alacsony fizetésű állami alkalmazottak.)
A piac pedig úgy működik, ahogy. Minőségi oktatást nyújtanak ezek a szereplők? Kétségkívül, már ha éppen erre van igény, és nem csak a papírra. De ezzel az is jár, hogy a minőségi nyelvoktatás hozzáférhetőségét nem mindenféle ködös egyenlőségeszmények határozzák meg, hogy az oktatáshoz márpedig mindenkinek joga van (ezért kell ugye 18, vagyis most már 16 évig a suliban csücsülni), meg hasonló blablák, hanem a pénz. Az pedig valahogy igen egyenlőtlenül oszlik el. Olyannyira egyenlőtlenül, hogy ma már ott tartunk, hogy a magyar népesség közel 40%-a él a létminimum szintje alatt. (A létminimum értéke az az egy főre jutó havi jövedelem, pénzösszeg-minimum, amivel biztosítható az alapvető szükségletek kielégítése. Ezt az összeget a Központi Statisztikai Hivatal munkatársai számolják ki, 2011-ben 83941 forintban állapították meg.) Tehát közel négymillió ember elvileg a minimális feltételeket sem képes megteremteni az aránylag zavartalan, kiszámítható élethez. Mivel az állam nem biztosítja számukra, gyermekeik számára az oktatást, a piacon találják magukat. Az pedig nehezen képzelhető el, hogy ezen a játéktéren ezzel a kerettel megengedhető lenne a nyelvtanfolyam, magánóra, nyelvvizsga (és számtalan egyéb lehúzás és trükk) legalább többtízezer, ha nem százezer forintra rúgó ára.
Így szervezte/szervezi hát ki az állam passzív módon a nyelvoktatást a privát szektorba. Ennek felelősei pedig az utóbbi húsz év oktatási kormányzatai, akik nem voltak képesek megoldani a helyzetet, de számomra az is kétséges, hogy egyáltalán felismerték ezt a problémát.
Haladjunk tovább az időben. A nyelvbiznisznek már jó erős piaca van, kiépült rendszere, fogyasztói, szolgáltatói. Megy a verseny, ahogy kell. Megerősödik egy-két szereplő, mások meg elbuknak, ahogy kell. Az erősebb szereplők szeretnének még erősebbek lenni, még több profitra szert tenni, ahogy kell. És mivel a fogyasztók száma véges („A nyelviskolák többsége évek óta nem emelt árakat, miközben a tanulók száma legjobb esetben is csak stagnált.” –írja a nyest.hu cikke), és a nyújtott szolgáltatással való machinációk száma is véges, valamilyen más módon kell piacot szerezni. Ekkor lép be a képbe az állam, amely törvényi erővel tudna fölényt keríteni ezeknek az erősebb szolgáltatóknak. Felteszem, legalábbis, mert ami most történik, még ködös előttem. De ha úgy van, ahogy sejtem, akkor valami hasonló mehet most végbe: erősebb nyelvvizsgaközpontok elkezdenek lobbizni a minisztériumnál, felhasználják kapcsolati tőkéjüket és esetleg pénztőkéjüket is befolyás szerzésére, aztán a megfelelő bizalmi állapot elérésekor megkötik a maguk alkuját a politikus partnerekkel. Az alku pedig az, hogy hozzunk olyan szabályozást, ami alól mi könnyebben kibújunk, a kisebb szereplők pedig kevésbé könnyen. Így hát nekünk több hasznunk lesz, nektek pedig jó kis mellékes fizetésetek és barátaitok a privát szektorban. Aztán ezt el is kezdik végrehajtani, és ide kerültünk.
Számomra ez egy fontos probléma, amiről úgy látom, hogy úgy beszél a „közbeszéd”, a média, az értelmiségiek, a szakértők, a politikusok, hogy nagyon fontos elemeket, okokat és tényezőket kihagynak. Ezért terveztem eleve ezt a posztot, előzményével és utózmányával. Most viszont aktuális példáját látom (és tudom bemutatni) annak az agyament baromságnak, amivel teljesen félremagyarázzák a helyzetet. „Megszüntetik a nyelvoktatást!!!” – mármint a biztos státuszú középosztálybeliek és az elit nyelvoktatását, ugye? „ÉSZAK-KOREA BAZMEG, HÁT NEM ÉRTED?” – mármint kapitalizmus, és a tőke, a piaci szereplők befolyása az államra, nem?
Elkeserít, hogy ilyen gyomorból jövő reflex-kritikák jönnek erre a lényeges problémára, de nem lep meg. Sőt, várom, hogy mikor jelenik meg a „demokratikus” ellenzék hasonló akkordokon szóló agitációja, azé az ellenzéké, aki az államot olyan fogatlan és terméketlen kurvává alacsonyította, hogy már a nyelvvizsga-központok is meg tudják venni kilóra.
Még egy utolsó, de nem kevésbé lényeges gondolat: hány olvasóban merült fel a fentebbi, anyagi státuszt taglaló bekezdésnél, hogy milyen populista demagóg vagyok, hiszen a magyarok nem akarnak nyelveket tanulni, tök mindegy, hogy van-e pénz vagy sem? És hogy kis utánamenéssel mindentől függetlenül szert tudnának tenni a nyelvtudásra – mert hát ott van az internet, az idegen nyelvű filmek, ráadásul nincsenek határok, és itt van a nyugat egy köpésre? Nem szalmabábu-ellenérvet akarok állítani, amit majd utána jól földbe döngölök: minden cikk, véleményes írás, blog- és facebookköpet azt sulykolja folyamatosan, hogy a magyarok mennyire gázak, hogy így le vannak maradva az EU-hoz képest, mutatják is mindig a tanulmányok, hogy milyen kevesen tudnak itt nyelveket. Az ostoba parasztok.
Vessünk egy pillantást ugyanarra az Eurobarométer-felmérésre, amiből a média ezeket az adatokat veszi:
( Melyik két nyelvet nevezné meg - anyanyelvén kívül - amely az ön személyes fejlődésének szempontjából a leghasznosabb lenne? )
Na né már, hát ezek az utolsó bugris magyarok kb. ugyanannyira tartják fontosnak a nyelvek tanulását, mint az európai átlag (abszolútértéken is bőven többen, mint ahányan ténylegesen tudnak nyelveket)?
( És a gyermekek jövőjének szempontjából? )
És a gyermekeik számára még fontosabbnak tartják?! Valami nem passzol a Mátrixban!
( Mennyire ért egyet azzal, hogy 1. az EU-ban mindenkinek legalább egy nyelvet kéne beszélnie az anyanyelvén kívül? 3. A nyelvi készségek fejlesztése közpolitikai prioritást kéne élvezzen? )
85% azt gondolja, hogy mindenkinek kéne beszélnie legalább egy nyelvet? És 10%-al meghaladva az európai átlagot, 87% gondolja úgy, hogy a közpolitikák létrehozásánál prioritást kéne élvezzen a nyelvoktatás fejlesztése?
Mindez valahogy csak azt kéne jelentse, hogy nem a korlátoltságuk miatt nem tudnak idegen nyelveket a magyarok, nem? Akkor pedig feltételeznem kell, hogy valamilyen más ok állhat az alacsony nyelvismereti ráták mögött.
( Fel fogok sorolni egy listát különböző okokról, amelyek eltántoríthatják az embereket más nyelvek tanulásától. Melyik ok - ha valamelyik egyáltalán - lehet érvényes önre? 1. Nem elég motivált. 2. Nincs elég ideje rendesen tanulni. 3. Túl drága. )
Talán az, hogy a magyarok kétszer akkora arányban jelölik meg a nyelvtanulástól eltántorító lehetséges okként azt, hogy túl drága, jelenthet valamit.
( Nem akar nyelvet tanulni vagy nyelvtudást fejleszteni, semmilyen okból )
A fairség kedvéért meg kell mutatnom ezt a táblát is, kétszer annyian mondták azt, hogy nem akarnak nyelvtudásukon fejleszteni, vagy nyelvet tanulni semmilyen okból, de ez könnyen lehet a kilátástalanság miatt is: ami nem elérhető, nem érzékeljük elérhetőnek, azt nem is próbáljuk meg elérni.
Mindebből az következik, hogy egy nagyon jelentős hozzáférési probléma van: egyszerűen nem lehet bizonyos anyagi státuszon alul normális nyelvoktatáshoz (et cetera et cetera, oktatáshoz általában) jutni. Ezt nem tudom, hogyan lehetne megoldani. Az állam még akkor is nehéz helyzetben lenne, ha nem tartanák utolsó bűnözők a markukban, mert a rendszer résztvevői (ahogy fentebb írtam) mind érdekeltek a fenntartásában ezért vagy azért, leszámítva persze a csórókat, de nekik meg semmilyen érdekérvényesítő képességük nincs.
Szóval nagyon kérem, a velem való beszélgetések folyamán ne mondja senki, hogy a „Fidesz tönkreteszi a nyelvoktatást”, vagy hogy „ilyenkor kell tök komolyan küzdenie az embernek, hogy ne csússzon bele az összeesküvés-elméletes gondolkodásba, és ne képzelje, hogy Ezek ezt direkt csinálják, hogy ostobaságban és tájékozatlanságban tarsák a potenciális választóikat.” Ne mondja, mert potenciálisan tájékozatlan és potenciálisan ostoba képet adna magáról.
